Kamagra Zselé eladó, Kamagra Rendelés, Kamagra Zselé Ára, Kamagra Zselé olcsón

Titkok, hazugságok a házasságban



2012. február 08., megtekintve 1070 alkalommal

Titkok, hazugságok a házasságban

Annak, aki úgy érzi, válságba jutott a házassága, még az is megfordulhat a fejében, hogy elmegy, otthagy mindent. Sajnos ma ez nagyon divatos megoldás. Sokkal egyszerűbb, mint időt és energiát áldozni a házasság megmentésére. Fontos tehát mindent elmondani a másiknak?

Igen, feltétlenül, mindenképp mindent, jót és rosszat egyaránt meg kell osztani egymással - vallják a pszichológusok.

Kik a nyíltabbak?
A házasságban a nők mindig jóval beszédesebbnek bizonyulnak - ez nem újdonság. A felmérés szerint a magyar nők 53 százaléka mondja magáról, hogy többnyire ő kezdeményezi otthon a beszélgetést. Viszonylag kevesen, ha azt vesszük, hogy 83 százalék amerikai, 73 százalék cseh és 80 százalék szlovák nő nyilatkozott így. - A két nem kommunikációja között nagy a stratégiai, stílusbeli különbség - magyarázza Gecse Andrea pszichológus, párterapeuta. A nők alapvetően verbális lények, hajlamosabbak a kapcsolatteremtő, kapcsolatorientált kommunikációra, a férjek nehezebben beszélnek érzéseikről, az információközlésre helyezik a hangsúlyt.

Amiről nem beszélnek
A felmérés azt is firtatja, mit hiányolnak beszélgetéseikből a házasfelek, különösen a férjek. Miközben a nők azt panaszolják, hogy párjuk túlságosan szűkszavú, a kérdésekre adott válaszok azt mutatják, hogy a férjek szeretnének közös dolgaikról is beszélni, csak nem mindig tudják, hogyan fogjanak hozzá. Mit tegyenek például, ha a szokásosnál több gyöngédségre vágynak? - Talán sokak számára meglepő: a férfiak igenis vágynak gyöngédségre - mondja dr. Matolcsi Ágnes debreceni klinikai szakpszichológus.

A felmérés szerint a férfiak 36 százaléka szeretné, ha megkérhetné a feleségét, hogy legyen gyöngédebb. És itt nem a nemi életükről van szó. Úgy érzik, dédelgetésre, babusgatásra vágyni nőies dolog. Ez a hárítás azonban nem velük született adottság, hanem tanult viselkedés. Az ideális férfi kemény, mint az acél, és ritkán vallja be a párjának, hogy vágyik a simogatásra. Kár, mert ez segítene a lelki egészség megőrzésében és a kettejük közötti kapcsolat megszilárdításában egyaránt.

A magyar házastársak 17 százaléka szeretné, ha partnere "velem kapcsolatos kérdéseket tenne fel nekem". Ebben a magyar házaspárok a környező országokbeli társaikhoz képest hátul kullognak: a csehek 31, a szlovákok 37 és a lengyelek 42,5 százaléka mondott igent erre a kérdésre. Említésre méltó érdekes tény, hogy a legtöbb német férfi a közös szexről beszélne leginkább partnerével, második helyen pedig a vallásos kérdések megvitatásának hiánya áll. Egyszerűen félnek attól, hogy a nők kinevetik őket.

A legféltettebb titkok
A felmérésben azt is kérdezték a válaszadóktól, eltitkoltak-e valaha valamit a házastársuk elől. Igen, mondja a férfiak 42 és a nők 31 százaléka. A férfiak (50,6%) és a nők (47,5%) is Lengyelországban a legtitkolózóbbak. - A párkapcsolatban élők egymás közötti kommunikációja az évek során változik - hívja fel a figyelmet Gecse Andrea. Hogy miért? Például mert tartanak attól, hogy nem tudnak megfelelni a másik elvárásainak. Igyekeznek elkerülni az esetleges konfliktusokat.

Hogy melyik a leggyakrabban leplezett kérdés? A következő: Mennyit fizettünk azért, amit vettünk? A számlán szereplő összeg elhallgatásának vagy meghamisításának bűnét azon férjek és feleségek közel fele (43 százaléka) elkövette, akik valaha is eltitkoltak valamit. Gecse Andrea szerint ez a tény egyebek között arra utal, hogy a pénz birtoklása szimbolikus: aki rendelkezik fölötte, azé a hatalom és a szabadság.

Régi kapcsolatok, új vágyak
Arra a kérdésre, hogy a házastársuk tud-e minden fontosat előző szerelmeikről, a magyar nők 62 százaléka (ugyanannyi, mint az Egyesült Államokban, és majd kétszer annyi, mint Lengyelországban) felelt igennel, míg a férfiaknak csak 43 százaléka bizonyult közlékenynek e tekintetben. További 48 százalék nyilatkozott úgy, hogy a felesége csak némely dologról tud, vagy azért, mert nem faggatózott eléggé (14 százalék), vagy azért, mert ő nem óhajt többet elmondani (34 százalék). Számít ez? - Ha érdekelnek bennünket a társunk korábbi kapcsolatai, jó, ha tudunk róluk - mondja Szilágyi Vilmos pszichológus. A múlt ismerete segítség lehet abban, hogy megértsük partnerünk mostani érzéseit, reakcióit. Németországban háromszor annyi férfi csalta meg feleségét - illetve volt kalandja -, mint nő a férjét. Pszichológusok és pszichiáterek szerint ezek a férfiak azonban nem szeretnék kockáztatni házastársi kapcsolatukat, félrelépésük csupán segítségként használják arra, hogy egyenesbe jöjjenek önmagukkal.

Új életet kezdene?
A felmérésben azt is megkérdezték a férjektől és feleségektől, kívánták-e valaha, hogy egy szép napon arra ébredjenek, már nem házasok többé. A magyar válaszadók 11, minden környező országénál alacsonyabb százaléka ismerte el, hogy igen (Csehországban 19%, Lengyelországban 21% és Szlovákiában 27% volt az igenlő válasz). Annak, aki úgy érzi, válságba jutott a házassága, még az is megfordulhat a fejében, hogy elmegy, otthagy mindent. Sajnos ma ez nagyon divatos megoldás. Sokkal egyszerűbb, mint időt és energiát áldozni a házasság megmentésére. Fontos tehát mindent elmondani a másiknak? - Igen, feltétlenül, mindenképp mindent, jót és rosszat egyaránt meg kell osztani egymással - vallják a pszichológusok.



Kamagra Oral Jelly, Kamagra Zselé, Kamagra Gél megrendelése akciósan!
Kamagra Max 100mg megrendelése akciósan!
Kamagra Pezsgőtabletta megrendelése akciósan!
Super Kamagra megrendelése akciósan!
«« Vissza a hírekhez
Jobb szeretőnek lenni?

Friss RSS hírek minden napra! Jobb szeretőnek lenni?

2012. február 19., megtekintve 2102 alkalommal

Harminc éves kor körül az emberek már általában foglaltak. S akkor kezdődnek a bonyodalmak, ha felbukkan egy izgalmas idegen, akire úgy reagálunk, hogy szeretnénk meghódítani.

» Kattints ide a teljes cikkhez

Újra az exszel? De hogyan?

Friss RSS hírek minden napra! Újra az exszel? De hogyan?

2011. augusztus 31., megtekintve 1632 alkalommal

Nem hiszem el! Nemrég összefutottam az exemmel, de alig ismertem rá! Mintha kicserélték volna: lefogyott, táncolni jár, programokat szervez magának. Miért nem tudta ezt a kapcsolatunk alatt csinálni, akkor biztosan nem sokallok be tőle...

» Kattints ide a teljes cikkhez

Férfiak figyelem! Ez a 4 halálos vétketek...

Friss RSS hírek minden napra! Férfiak figyelem! Ez a 4 halálos vétketek...

2012. március 11., megtekintve 2914 alkalommal

Persze úgyis folyton-folyvást velünk vannak elfoglalva, szeretnek, kiszolgálnak minket. Meg néha ki is dobnak! Hogy miért? Mert van néhány olyan tulajdonság, amelyet egyszerűen nem bírnak elviselni!

» Kattints ide a teljes cikkhez

Rendeléshez kattints ide
Kamagra Max, Kamagra Oral Jelly, Kamagra Pezsgőtabletta
Super Kamagra

Kamagra termékek megrendelése

Az akciós árak, csak
május 31-ig tartanak!
Promóciós kód elfogadó hely
Promóciós kód kérése


1.000 Ft kedvezmény
a végösszegből
CIPA Online Gyógyszer Forgalmazási Engedély
Miért pont tőlünk rendelj?

  • Gyógyszer forgalmazási engedély CIPA
  • Garantált forrásból származó, FDA által ellenőrzött termékek
  • Gyors szállítás, aznapi feldolgozás
  • Teljes diszkréció, jelöletlen csomagolás
  • Személyre szabott telefonos tanácsadás
  • Üzenetekre 24 órán belül reagálunk
  • Garantált hatás, a korai magömlés ellen is
  • Pénvisszafizetési garancia minden rendelésre!
Legfrissebb cikkek az oldalon


Az összes hír listázásához kattints ide
RSS hírcsatornánk

Friss RSS hírek minden napra!

Olvasd Te is a híreket kedvenc hírolvasódon!
RSS hírcsatorna címe
http://kamagra4sex.com/rss.xml

Ajánlott olvasó: Google Reader
Kapcsolódó kifejezések: kamagra, kamagra zselé, kamagra max, kamagra max eladó, kamagra zselé eladó, kamagra hatóanyag, kamagra vásárlás, kamagra leírás, eladó kamagra, kamagra max 100mg, kamagra hatása, kamagra tabletta, kamagra eladó, kamagra nőknek, kamagra gél, kamagra használata, kamagra veszélyei, kamagra használat, kamagra tabletta használata, kamagra rendelés, kamagra vélemények, kamagra tapasztalatok